Gyászhír

2016-03-23

zj_800

Zentai József tanár úr 54 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt.
A tanár urat nagyon sokan ismertük, tiszteltük, szerettük, hiszen 2005 szeptemberétől 2014 júniusáig tanított itt, a Balassi Bálint Gimnáziumban. Izgalmas történelem óráira mindenki jó szívvel gondol. Elvitte a diákok nagy részét és bennünket, kollégákat is a történelmi Magyarország legszebb vidékeire.
Jó szavára, szakmai segítségére, kedvességére, emberségére mindig számíthattunk.

Emlékét ezután is őrizni fogjuk!

Zentai József búcsúztatása 2016. március 31-én, 13:00 órakor lesz a dorogi temetőben.

A gyászmise a temetés után lesz a dorogi Szent József templomban.

TOVÁBB >

Ideiglenes felvételi jegyzék

2016-03-08

Kedves jelentkező tanulók!

Aki nem nyer felvételt az első helyen megjelölt intézménybe, azt a központi számítógépes rendszer automatikusan a második helyen megjelölt intézménybe irányítja, tehát ilyen esetben nincs szükség a jelentkezési sorrend módosítására.

A jelentkezés sorrendjét csak abban az esetben szükséges megváltoztatni, ha valaki meggondolta magát, és mégsem az adott iskolában szeretne továbbtanulni.

A 2016/2017-es tanévben kellő számú jelentkező esetén két 4 évfolyamos osztályt indítunk.

Az ideiglenes listán, ha a jelentkező teljesítette a felvételi követelményeket, az oktatási azonosítója mellett a felvételi rangsorban elfoglalt helye szerinti sorszám szerepel.

Azonos teljesítményt elérő tanulók esetében a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 40.§ (3) alapján rangsoroltunk.

Ha a jelentkező nem teljesítette a felvételi követelményeket, az oktatási azonosítója mellett az „E” betű (elutasított) szerepel.

Kedves 4 évfolyamos képzésre jelentkező tanulók!

Az alábbi linken elérhető az ideiglenes felvételi rangsor.

4 évfolyamos ideiglenes sorrend

Kedves 5 évfolyamos képzésre jelentkező (AJTP) tanulók!

A tanulók a pályázatuk és a központi írásbeli eredményük alapján elért felvételi eredményükről postán már értesítést kaptak.

Az elutasított tanulóknak a felvételt nyert tanulók visszalépése esetén még esélyük lehet a bekerülésre.

A tanulók által megjelölt felvételi sorrendről – hogy kik azok, akik csak második helyen jelölték a Balassi Bálint Gimnáziumot – csak április végén kapunk tájékoztatást.

Az alábbi linken elérhető az ideiglenes felvételi rangsor.

AJTP ideiglenes sorrend

Kedves 8 évfolyamos képzésre jelentkező tanulók!

8 évfolyamos ideiglenes sorrend

TOVÁBB >